|
Harkány |
|||
|
Véletlen kép |
A középkori Harkány (Nagh Harkan) település neve egy 1323-ból származó írásban bukkan fel először , ám a település már csaknem 1000 évvel azelőtt lakott volt ezt bizonyítják a mai Harkány területén és környékén talált, hunoktól és avaroktól származó emlékek.
Harkány fekvéseHarkány Baranya megye déli részén, a Villányi-hegység lábánál fekszik. A harkányi gyógyvíz népszerű, mivel valószínűleg ez az egyetlen gyógyvíz a világon, amelyben biológiai szempontból nagy aktivitású vegyület, a szénoxiszulfid, gáz formájában van jelen. Harkány jelene1977-ben Harkány nagyközségi rangot kapott. Közigazgatási központ lett 7 társközséggel: Ipacsfa, Kovácshida, Drávacsepely, Drávaszerdahely, Márfa, Rádfalva, Diósviszló. Az 1990. évi rendszerváltás meghozta a kistelepülések önállósodását, és Harkány segítségével két önálló körjegyzőséget hoztak létre. Ennek ellenére Harkány megtartotta a térség vezető szerepét, és fokozatosan erősítette azt. A körzeti iskola, a korábbi 8 településsel szemben ma 14, a körzeti óvoda, a korábbi 5 településsel szemben ma 12 település gyerekeit fogadja. A logopédiai foglalkozás és a zeneiskola új színfoltként jelent meg Harkány oktatásban. A hagyományos kisvárosi funkciókat és azok térségi hatását messze meghaladja Harkány idegenforgalomban betöltött szerepe. Baranya, Somogy és Tolna megye legjelentősebb gyógyidegenforgalmi központja. A gyógyidegenforgalom, a konferencia, a rendezvény és a sportturizmus hatása túlnyúlik az országhatáron. Az idegenforgalom területén az 1980-as években - a kereskedelmi vendégforgalmat figyelemmel kísérve - betöltött szerepköréből veszített a város. A település fejlettsége, térségi szerepe, kiemelkedő idegenforgalmi jelentősége és a helyi közvélemény elvárása indokolta a képviselőtestület döntését, amely szerint kezdeményezi Harkány nagyközség várossá válását. Az elhatározást követően 1999. július 1-én Harkány, a köztársasági elnök döntése alapján városi rangot kapott. Harkány környezeteHarkány környéke bővelkedik lehetőségekben, legyen szó aktív szabadidős tevékenységrol, avagy élményszámba menő látnivalókról. A várost nyugati irányban elhagyva a Vajszló, Sellye felé vezető úton, húszpercnyi autózás árán juthatunk Kórósra, melynek fakazettás temploma az Ormánság látnivalóinak egyik egyedülálló eleme. Ugyanezen az úton, alig két kilométerre Harkánytól kiváló horgásztavak várják Kovácshida közelében a pecabot szerelmeseit. Az akár Drávaszabolcs, akár Siklós felé megközelíthető Matty szintén a régi, kedvelt horgászparadicsomok közé tartozik. Az Európa legtisztább vizű folyójaként emlegetett Dráva viszont nem csak kiváló horgászhelyekkel, hanem hajókirándulással, illetve a Duna-Dráva Nemzeti Park minden szépségével várja a kirándulókat. A Dráva-partra legegyszerubben a drávaszabolcsi határátkelő felé indulva juthatunk el oly módon, hogy a határátkelőtől néhány száz méterre, jobbra lekanyarodunk a főútról ott, ahol ezt tábla is jelzi. Harkányból öt-tíz perc alatt a hajóállomásra érhetünk, ahol leparkolva eldönthetjük, hogy hajókiránduláshoz, vadregényes folyóparti sétához, netán mindkettőhöz van-e kedvünk. A Siklós-Nagyharsány-Villány-Villánykövesd utat mindenképp érdemes bejárnunk egy Harkányi pihenés alkalmával, hiszen ennek mentén juthatunk el többek között Magyarország egyetlen olyan várába, a siklósi várba, amely fennállása óta mindvégig lakott volt, s így különleges épségben maradt ránk. Siklóstól északra, Máriagyud kéttornyú temploma, már messziről jelzi a legendás kegyhelyet, s a templomba belépve lenyugöző szépségű templombelső inti csendre lelkünket. Tovább, Nagyharsány-Villány felé autózva érdemes felkeresnünk a híres nagyharsányi szoborparkot, ahonnan kiindulva remek hegyi kirándulást tehetünk a Szársomlyóra is, igaz, a csúcs ostromlása kizárólag csoportosan, vezetovel lehetséges. A másfél-kétórás program során páratlan szépségű tájban, flórában-faunában gyönyörködhetünk. Ha nem kívánunk senkihez sem alkalmazkodni, és kifejezetten kényelmes hegyi sétára vágyunk, akkor mindenkinek jó szívvel ajánlható a Harkánytól északra elterülő Tenkes-hegyet. Kifulladás nélkül megközelíthető, sziklabarázdás gerincéről nagyszerű panoráma tárul elénk minden irányba. Megosztás közösségi portálokon |
![]() Hasznos oldalak Harkányi GyógyfürdőBüki gyógyfürdő Rudas gyógyfürdő Rám szakadék Rax Alpok Plitvicei tavak Schneeberg Várkertfürdő Via ferrata Népszerű oldalak ÓraátállításÓraátállítás 2011 Pörkölt Kókuszgolyó recept Lencseleves Brassói aprópecsenye Nokia C3 Peugeot 3008 Mexikói chilis bab Lecsó recept Legújabb oldalak Paradicsom krémlevesÁzsiai szárnyassaláta Majonézes sült hal Citromos almáspite Fahéjas almatorta Hagymás palacsinta Rántott hagyma Kacsa pörkölt Betyár csirkepörkölt Metamorfozis, a lélek ... |
|
Szerkesztési feltételek | Kapcsolat a szerkesztővel | Adatvédelmi nyilatkozat | Jogi nyilatkozat | Infobomba médiaajánlata |
|||